A Red Bull Racing német versenyzője hamarosan ismét csak a címvédésre fog koncentrálni, és bízik benne, hogy 2013-ban is ők lesznek a legjobbak.
Sebastian Vettel számára még mindig a 2010-es cím a legkülönlegesebb.
Vettel hetekkel ezelőtt minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka lett Brazíliában, miután a Red Bull Racing is megvédte a konstruktőri címét.
Dietrich Mateschitz csapata és német versenyzője 2010 óta megállíthatatlan, ami egy rendkívül erős teljesítményt jelent Vettel számára.
„A csapat rettentően keményen dolgozott azon, hogy ez megvalósuljon.” – Vettel a 2012-es Bajnokok Tornáján Bangkokban.
„Nyilvánvaló, hogy egy nagyon nehéz év van mögöttünk, de 2010-hez és 2011-hez hasonlóan ismét meg tudtuk nyerni a bajnokságot, ami még mindig különleges számunkra. A legkülönlegesebb azonban a 2010-es esztendő volt számomra, amikor megszereztem az első bajnoki címemet. Ez az autó volt a legversenyképesebb és valóban rettentően csalódottak lettünk volna, ha nem sikerül megnyernünk a bajnokságot.” – folytatta Vettel.
„Sokat tanultunk a 2010-es évből, és 2011-ben egy közel tökéletes évadot zártunk. Hatalmas eredmények ezek a csapatunk neve mellett, és büszke vagyok rájuk.”
Adrian Newey főtervező már javában fejleszti az RB9-est, mely szintén egy versenyképes és győztes autó lehet.
„Idén is sokat tanultunk, és tudjuk, hogy fejlődnünk kell. Ötvöznünk kell a 2010-es, a 2011-es és a 2012-es autó erősségeit és sebességét, hogy 2013-ban is esélyesek legyünk. Biztos vagyok benne, hogy versenyképesek leszünk, és hamarosan már mindenki csak arra fog gondolni a csapatunknál, hogy ismét megvédjük a címünket. Rendkívül motiváltak vagyunk, és nem kérdés, most minden vágyunk az, hogy újra megvédjük a címünket.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése