Sebastian Vettel nem foglalkozik Fernando Alonso kijelentéseivel, miszerint csak Adrian Newey autója miatt sikeres.
A Red Bull Racing háromszoros bajnoka ennek ellenére nagyon tiszteli az ellenfelét, akiről korán tudta, hogy idén is ő lesz a legnagyobb riválisa.
Vettel az Auto Motor und Sport aktuális számában beszélt arról, hogy a kezdetben meglehetősen kusza erőviszonyok ellenére tudta, Alonso lesz a fő ellenfele a 2012-es bajnokságban:
„Számomra gyorsan világossá vált az, hogy Fernando lesz a legfőbb riválisom”- kezdte a háromszoros bajnok.
„Nagyon nagyra tartom őt versenyzőként, és nagyon tisztelem. Mindig ott volt, és kiegyensúlyozottan – még akkor is, ha nem olyan jól mentek a dolgok a számára. A Ferrari korábban versenyképes lett, mint ahogy azt mindannyian gondoltuk a téli tesztek után. Jó, talán a maláj győzelem nem történt volna meg száraz körülmények között, de Barcelonától már jól muzsikált a Ferrari”- értékelt a német versenyző.
„Az volt az autó erőssége, hogy mindenhol gyors volt – ritkán a leggyorsabb, de mindenhol ott volt”- mondta.
Vettel ismét kijelentette, hogy nem érdekli az ellenfél kritikája, miszerint esetében Adrian Newey autójának tudható be a remek szereplés:
„Ez nem zavar engem. Fernando maga is felelős azért, hogy az emberek így látják ezt. Nem fogok ráállni erre, és a teljesítményemet valami rendkívüliként beállítani. Mindketten nyertünk olyan versenyeket, melyeket nem kellett volna megnyerni. Például ott van a tavalyi Monaco. Akkor egy olyan döntés hoztam, hogy minden észérv ellenére egy kiállással megyek. Ott van Barcelona is 2011-ből. Akkor Hamilton volt fölényben, de nem előzött meg.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése